Avagy lehet-e korlátozni a szén, illetve a környezetszennyező nagyhatalmak uralmát?
Ted Nace 2009-ben íródott könyve azonnal felkeltette a klímatudatos közönség figyelmét, és reményt adott a jövőre nézve. Aki harcolt az ügyért, az erőt kapott, aki pedig nem ismerte a mozgalmat, ezáltal bepillantást nyerhetett az eleinte túl nagy falatnak tűnő projektbe.
A szerzőről érdemes tudni, hogy ő az igazgatója a CoalSwarm nevű projektnek, amely azért jött létre, hogy közös erőforrásokat biztosítson a szén ügyben tevékenykedő aktivista csoportoknak. Ezért is alkották meg a CoalSwarm wiki-t, egy olyan internetes oldalt, amely a témához kapcsolódó információk egész tárházát nyújtja az érdeklődők számára.
A könyv megszületését illetve az azt megelőző két év mozgalmas eseményeit egy egyszerű helyzetjelentés nyilvánosságra hozatala indította el a lejtőn 2007 tavaszán, amit Erik Shuster – az amerikai Energiaügyi Minisztérium elemzője tett közzé az interneten. A jelentés 151 új szénerőművet sorolt fel, amelyek a kivitelezés különböző fázisaiban álltak (az indítványozástól az üzemelésig), az USA 38 államában.
Ahhoz, hogy átérezzük a helyzet komolyságát, Ted Nace Amerika leghíresebb és legilletékesebb klímakutatója, Dr. James Hansen nyomán beszél a szén használatának káros következményeiről és kockázatairól, amelyek közül itt is említünk néhányat. A NASA alkalmazásában álló tudós már a ’80-as évek óta igyekszik felhívni a kormány és más csatornákon át a közvélemény figyelmét a klímaváltozás fenyegető jeleire, illetve az emberi tevékenység szerepére, amely mindehhez valószínűsíthetően hozzájárul. Hansen állt ki először amellett, hogy a szén-dioxid kibocsátást tekintve (amely a legjelentősebbként emlegetett üvegházhatást okozó gáz) a kőszénből származó a legjelentősebb, mivel ezt használják tüzelőanyagként az erőművekben. Ellentétben a korábbi vélekedésekkel, melyek szerint a kőolaj és a földgáz használata során felszabaduló szén-dioxid veszedelmei ellen kell fellépni (ez szerepelt a környezetvédők perspektívájában), Hansen azt hangsúlyozta, hogy az addig „mellőzött” szén kockázataira kell összpontosítani. A helyzetet súlyosbítja, hogy az emberek ismeretei a szénről meglehetősen hiányosak. Az elismert klímakutató amellett foglalt állást, hogy az emberiség legégetőbb problémája a mi (főleg az Egyesült Államok) hatalmas szénkészletei. Ezen készletek felhasználásának, pontosabban szén-dioxid kibocsátásának megszüntetésével megoldódna a globális felmelegedési krízis 80%-a.
E merész kijelentés természetesen nem maradt indoklás nélkül. Hansen elmondta, hogy a fosszilis üzemanyagok közül a kőszén a legintenzívebb széntartalmát tekintve (egy egységnyi kőszén eltüzelése kétszer akkora tömegű szén-dioxid előállítását jelenti). A helyzetet rontja rendelkezésre álló készletek hatalmas mérete, amely így a szén szinte korlátlan felhasználását teszi lehetővé. További aggodalomra okot az a tény, hogy az USA energiafelhasználásának fele kőszénnel történik, mégis a széndioxid-kibocsátás 80%-áért ez az energiafelhasználás a felelős. A megoldás megtalálásához fontos tisztában lennünk azzal, hogy a kőszénből származó kibocsátás csökkentését egyszerűbb lenne kivitelezni, mivel felhasználása sokkal koncentráltabb, mint más fosszilis üzemanyagé. Gondoljunk csak az erőművek szénfelhasználására, illetve kőolaj és földgáz égésével működtetett járművek és otthonok, épületek elterjedtségére. Amerika legfőbb hatalma mégis a készletek feletti rendelkezésben rejlik. Az USA világelső a széntartalékokat tekintve, így a szén csökkentett felhasználása egyensúlyozni tudná a világ más országainak földgáz és kőolaj égetéséből eredő szén-dioxid kibocsátását.
Amint kirobbant a 151 „időzített bomba” híre, Hansen és a hozzá hasonló tudósok (többek között Pushker Kharecha és Robert Berner) megkondították a vészharangot, ami arra buzdította a környezetvédő szervezeteket és más érintetteket, hogy fogjanak össze ezen erőművek felépítésének halasztásáért, még inkább leállításáért. A vészjelzéshez ráadásul olyan célt tűzött ki, amely egyértelművé tette a szükséges lépéseket, ám mégis elmaradtak ezek a lépések. Két szervezettől eltekintve (Sierra Club és a Rainforest Action Network) tétlenek maradtak a nagy környezetvédő csoportok. Ám ahol nagy a szükség, ott közel a segítség, és ez a mondás ebben a lehetetlen helyzetben is beigazolódott. Válaszként a felmerülő veszélyre, helyi és regionális csoportok százai (maroknyi nemzeti csoportokkal karöltve) közös erővel felkeltek, hogy megakadályozzák a 151 erőmű felépítését valamint működését (Anti-Coal Movement). Azért volt égetően fontos közbelépni már akkor, mielőtt még végleg elkészülnek ezek a létesítmények, mert ha elkészülnek, azt követően már az energia-infrastruktúra részét képezik, és ekkor már lehetetlenség lebontatni őket.
Egyes szervezetek előálltak a „tiszta szén technológia” (CCS) ötletével, melynek lényege a termelés során kibocsátott szén-dioxid elfogása és tárolása a környezet kímélésének érdekében, ám ezt az ötletet a tudósok rendkívül szkeptikusan fogadták, és nem tudtak egyértelműen kiállni emellett, mint támogatandó alternatíva mellett. Így tehát „maradt” a lehetséges szénerőművek megakadályozása, illetve a meglévők és aktívan működők termelésének fokozatos csökkentése a kitűzött cél.
A 2007 utáni két év eseményei megtették a hatásukat. A közösségek összefogása, a számtalan konfrontáció a Big Coal helyi szerveivel (Amerika politikailag egyik legdominánsabb szervezete, amelynek működéséhez alapvető fontosságú a szénfelhasználás módszere), a rengeteg felhívás végül eljutott a címzettekhez, és ennek köszönhetően sikerült mintegy 100 erőmű építését kisiklatni, így kényszerítve őket parkolópályára. Ugyanakkor az akció nem járt maradéktalanul sikerrel, ugyanis a tervezettből kb. 40 erőmű teljesen megépült, és üzemel is. A továbbiakra nézve azt a célkitűzést lehet tenni, hogy a működő erőművek szén-felhasználását csökkentsék, illetve a tervbe vett erőművek építésének ötletét elvetessék.
A Klímaremény című könyv azt a küzdelmet mutatja be, mely klímakutatókat, aktivistákat és környezetvédő szervezeteket állított szembe a kormányzattal, a befolyásos (szénfelhasználással működő) társaságokkal és az emberek tömegeinek azon részével, akiket a tudatlanság övezett. Mert a legnagyobb veszélyt a tovább folytatott tagadás és tudatlanság jelenti, amely elkerülhetetlenül tragikus következményekhez vezet.
A „Klímaremény” megvásárolható illetve ingyenesen letölthető a könyv hivatalos oldaláról.
Papp Gabriella
