Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

HTML

Gárdonyi Lóránd: Környezeti katasztrófa, társadalmi ok?

2011.03.11. 21:38 klimabarát

Az ember környezet iránti felelőssége korlátlan, azonban felelősségtudatunkra ez közel sem igaz. Ez a látszólag paradox állítás könnyen kibontható. Egyes vélemények és kutatók szerint az ember egy olyan állat mely erős kooperációban él saját fajtájával, kommunikációs képességeivel képes uralma alá vonni más fajok egyedeit valamint erejével képes a környezetét megváltoztatni a saját szájízének megfelelően. Tehát képességei birtokában meg tudja a környező világot változtatni, ebből adódóan felelőssége óriási, tettei nemcsak magára, hanem mindenki másra is hatással vannak. Azonban cselekedeteink externáliákat hordoznak magukban melyeket a legtöbb esetben nem vagyunk képesek megjósolni. A köznyelv ezeket beláthatatlan következményeknek nevezi. A felelősségtudat jelentősége, hogy ezeket a „lehetségességeket” miként kezeljük. Képesek vagyunk-e belátni, hogy akár a legjobb szándékkal is bajt okozunk és adott esetben ezekért elszámolással tartozunk nem csak lelkiismereti hanem jogi és pénzügyi téren is.

A vörösiszap katasztrófa következményeinek felszámolásához jelentős mértékben hozzátartozik az, hogy meghatározzuk a katasztrófa okait és ezek alapján a megfelelő kérdések feltételével megkeressük a válaszokat és megoldásokat. Pszichológiai, politikai, szociológiai, társadalmi és műszaki szempontból is releváns, hogy hogyan akadályozhatjuk meg hasonló helyzetek kialakulását. Azonban nem szabad itt megállni, fel kell vetni a kérdést, hogy milyen tényezők vezettek el idáig.

A rendszerváltozás idején fontos szerepet kapott a centralizáció megszüntetése, a gazdasági versenyszféra (a szabad piac) bevezetése, a privatizáció (magántőke megjelenése a felelősség vállalás pontos meghatározása nélkül), az újhullámos politikák megjelenése (pl.: zöldpolitika). Ezek a rendelkezések mind kívánatosak voltak ahhoz, hogy országunk a lehető leggyorsabban csatlakozzon a világ főáramába és kövesse a demokratikus utat melyről Churchill így nyilatkozott: „A demokrácia egy alapvetően rossz rendszer… De momentán nem ismerünk nála jobbat.”

A változásban rejlő felelősség nyilvánvaló, hatásai egyre jobban érezhetőek. Anélkül, hogy mélyebben belegondolnánk számtalan pozitív hatást tapasztaltunk. Azonban a tározókatasztrófa esetében nem várt negatív externáliákat vehetünk észre melyek ezekből a változásokból fakadnak.

A politikai és társadalmi szempontból kívánatos decentralizáció szétverte az addig stabilan működő ellenőrző, alkotó, tervező rendszereket melyek centralizált formában működtek. A szubszidiaritás elvének bevezetése a műszaki létesítmények megvalósításának és a működő létesítmények ellenőrzésének folyamatát olyan szervezetek decentralizált döntési jogkörébe utalta, amelyeknek áttekintése a teljes folyamat felett messze nem volt biztosított. A tervhivatalok, a korábban mindent átlátó nagyvállalatok mint például a Mélyépterv megszűnésével egy új munkakultúra kezdett meghonosodni, melynek sokkal kevesebb esélye van úgy átlátni az egész munkafolyamatot mint elődeinek.

Szintén összekapcsolódott bár csak összehangzás szintjén a decentralizáció a privatizációval. A nagy állami tervezővállalatok, melyek szinte hegemonisztikusan uralták a szocializmus tervező piacát, megszűntek. A helyükre lépő egymással piaci versenyben lévő vállalatok az idő, pénz, konkurencia szorításában már nem voltak képesek a nagyok szervezeti felépítését leképezni. Az egykori Terv Tanácsok, ahol minden elkészült tervet egy tervzsűri véleményezett, megszűntek, és ezzel megszűnt az a fajta kontroll mely adott esetben rávilágított bizonyos nem várt hatások lehetségességére.

A privatizáció persze nem csak a tervezőket érintette, hanem az állami tulajdon minden részét, így az üzemeket is, mint például a későbbi MAL zRt-t. A piaci verseny diktálta szabályok és a sikerorientáltság átformálta az egykori működést. Az előírások által megkövetelt fizikai transzformációk kivitelezése és pályáztatása szabadversenyes körülmények között ment végbe. Tehát a pályázat kiírója a számára leginkább költséghatékony jelentkezőt kéri fel a munka elvégzésére (kivitelező). A kivitelező oldaláról megközelítve ez azt jelenti, hogy a lehető legalacsonyabb áron kínálja szolgáltatását a helyzethez mérten a lehető legnagyobb haszonkulccsal. Miután nem összehangolt (egyidejű) munkavégzésről beszélünk, így a hatástanulmány elkészítése sok esetben a kivitelező feladata, ami extraköltséget eredményez. Így a jogszabályban foglaltak szerint megépül egy létesítmény, de nincs fórum a lehetséges következmények megvitatására.

Szintén érdekes kérdés, hogy szabad-e ilyen jogszabályi- és versenykörülmények között privatizálni különösen veszélyes és nagyfokú ellenőrzést igénylő vállalatokat.

Végül de nem utoljára megemlítendő a szakpolitikák torzsalkodása. A rendszerváltás óta sinus-cosinus görbéken mozognak a környezetvédelmi és szakpolitikai (vízügy, közmű stb) népszerűségei és megítélései. A tárcák közötti viszony erősen befolyásolja az ellenőrzés minőségét és milyenségét.

A vörösiszap katasztrófa okán fontos megérteni, hogy a világ működésében a legjobb szándékú döntések is hordoznak negatív externáliákat. A véletlenek és balszerencsék összjátéka legalább olyan fontos körülmény, mint az egyéni mulasztások megállapítása.

A rendszerváltás legjobb szándékú és kívánatos irányelveinek negatív visszacsatolásai vezettek el idáig. A tervező vállalatok szétesése és a piaci verseny megnehezítette a műszaki körülmények optimalizálását, mely ahhoz vezetett, hogy a jogszabályban foglalt vízzáró függönyfal (ami a környezeti hatástanulmány alapján az elszivárgó szennyeződés folyóba jutását volt hivatott megakadályozni) nem kalkulált eredményekhez vezetett. Ugyanis valószínűleg a függönyfal és a zagytározó közötti területen a vízszint megemelkedett a talajban, ezáltal fellazította azt és meggyengítette a gát alapját is. A sok csapadék miatt a tározóban lévő vízszint megemelkedett ezáltal a víznyomás megnövekedett, tehát a szerkezetileg megváltozóban lévő gáton a nyomás fokozódott. Emellett természetesen voltak egyéni mulasztások is, de azok és hatásuk egyelőre a bíróság előtt vannak.
Remélem, hogy az eddigiekből kiderül, hogy a felelősség nagyon szerteágazó ebben a kérdésben. Az nem csak a MAL zRt-t terheli. Egyéni mulasztásaikért a bíróság előtt fognak számot adni, de azért is kell vállalni a felelősséget, hogy hogyan alakulhatott ki egy olyan helyzet, ahol -feltételezzük- mindenki a legjobb szándéka, de legalábbis egyéni érdeke szerint cselekszik mégis katasztrófa állhat elő. Ez nem csak az állami ellenőrzés hibája, holott természetesen ez is hiányzott. De van felelőssége a szociológiának is: miért nem tűnt fel senkinek a társadalom kritikusai közül, hogy a rendszer ilyen hiányosságokkal működik? Azt gondolom és remélem, hogy bár későn ébredő kritika ez, de tisztában kell lennünk a ténnyel, hogy hasonló katasztrófa bármikor s a környezetünk bármely területén bekövetkezhet, ha a rendszert, az ellenőrzést és végrehajtást nem gondoljuk át.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klimabarat.blog.hu/api/trackback/id/tr722800203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása