Minden élőlény evolúciótól vezérelt, ösztönös feladata, hogy a rendelkezésére álló természeti erőforrások és élelem függvényében szaporodását maximalizálja. Még a Bibliában olvasható, teremtést követő isteni kijelentés is ezt igazolja: „Szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be az egész Földet!” A természetes életközösségek adta keretek között azonban általában nincs lehetőség egyetlen élőlény túlszaporodására sem, hiszen a természetes szabályozók, a ragadozók, a vírusok okozta betegségek, valamint az élelemforrás korlátozottsága még a nagytestű csúcsragadozó fajok esetében is jól körülírható határt szab a szaporodás túlfutásának. Speciális, ill. napjainkban mesterséges beavatkozások hatására ellenben előfordulhat, hogy bizonyos élőlényfajok számára látszólag korlátlan erőforrás áll rendelkezésre, ill. eltűnnek a természetes szabályozók, nincs felettes csúcsragadozó és nincs olyan betegség, amely jelentősen megtizedelné az adott állományt.
Az emberiség történelme, főleg az ipari forradalom utáni időszak alapvetően arról szólt, hogy igyekeztünk egyre hatékonyabb energiaforrásokat találni, a tudomány segítségével visszaszorítottuk járványos kórokozók terjedését, szinte megszüntettük a gyermek-halandóságot és jócskán kitoltuk a várható átlagéletkor határát is. Egyre kevesebb emberi erőre volt szükség, egyre több szabadidő és kényelem jutott, napjainkra már nem csak a kivételes helyzetben lévő uralkodó osztály, hanem szinte mindenki számára. Sokáig észrevétlen maradt a természetes szabályozók kiesése miatti egyedszám felfutás, hiszen a Homo Sapiens faj térhódításával más fajok visszaszorulni kényszerültek, gondoljunk csak a mára teljesen kiirtott farkasokra, vagy olyan csúcsragadozó élőlényekre, amelyek ma a szigorúan védett kategóriába tartoznak eltűnő élőhelyeik, vagy jelentősen visszaszorult egyedszámuk miatt. A Földbolygó biodiverzitása, azaz élőlényeinek sokszínűsége eltűnőben van. Mindez az emberi faj térhódítása, ill. a nem megújuló energiahordozók adta energiabőség terhére. A fosszilis tüzelőanyagok: ásványi szenek, földgáz és kőolaj felfedezését követően lehetőség nyílott arra, hogy az ember ne csak a saját erejét használja, ne csak a természet által megújuló energiákat nyerje ki, ill. a saját erejét megháromszorozó állati erőt és például a kivágott fák elégetéséből származó energiát hasznosítsa, hanem a Földön évmilliók alatt kialakult és összesűrített energiával is rendelkezve, saját erejét akár megtízezerszerezhesse! Nem csoda, hogy ekkora energiabőség mellett a jelenleg élő 3 generáció eljutott arra a kényelmi és határtalan lehetőségekkel kecsegtető szintre, ahol mai tömegtermelésünk, tömegellátásunk és tömeggazdálkodásunk, mondjuk divatosan: “a globalizáció” áll.
Napjainkban mégis rengeteg problémával kell szembesülnünk, az élelmiszerek biztonsága, a vízellátás, az energetika, a környezet- és a természetvédelem terén is számtalan gondunk akad, amelyek megoldását társadalmunk leginkább elnapolja, rosszabb esetben szőnyeg alá sepri. Két pontot most kiemelnék. Az egyik a nem megújuló, más néven fosszilis energiaforrások kiapadása, ami akár a jelenlegi civilizációnk végéhez is vezethet, hiszen elfogy, megszűnik az a lehetőség, amiből a ma megszokott kényelem - erő és szaporodási ráta táplálkozott. A gazdaságosan kitermelhető kőolajkészletek fele már felhasználásra került, a másik fele egyre drágábban és egyre több kockázattal hozható felszínre, ahogyan a nemrég bekövetkezett, a Mexikói-öböl partvidékét ökológiai katasztrófával sújtó BP balesete is mutatta. A benzin- és a földgázárak alakulását pedig saját bőrünkön is érezhetjük…
A másik nagy probléma az emberi túlnépesedés, ami az elöregedő európai korfa ellenére is óriási kihívást jelent, hiszen a világtendencia tekintetében már majdnem 7 milliárd ember élelmezését és ellátását jelenti. Mindez az 1950-es években is ismert volt, de lassan elérkezünk egy olyan ponthoz, ahonnan a folyamat mesterségesen már nem visszafordítható. A túlnépesedés réme tehát 60 évvel ezelőtt is felütötte fejét, ám az exponenciális felfutás veszélyével úgy tűnik, akkor senki sem számolt. Egy átlagember úgy gondolhatja, hogy amennyiben például 100 egyed jelenti a maximális létszámot -ami a valóságban tudományos becslések szerint 10 milliárd embert jelent a Földön-, akkor a territórium felének benépesítésekor még bőven van idő, tehát 50 egyed esetén a maximális száztól még igen messze vagyunk. Miért is rettent volna meg bárki az 50-es években, amikor a maximális 10 milliárd főtől még igen távolinak tűnt az akkori 2,5 milliárdos létszám. Valóban, ha a növekedést nem exponenciálisan nézzük, akkor az első 5 lépés a 10. lépéstől elég távolinak tűnik. Ám a valóságban a természetes szabályozók nélkül, az exponenciális növekedéssel (matematikailag kicsit leegyszerűsítve) ez úgy fest, hogy az egyedszám mindig megduplázódik. 1-ből 2, 2-ből 4, 4-ből 8, ahogyan az általános iskolában a baktériumok szaporodását tanultuk. Az utolsó pár lépésben hihetetlen gyors a felfutás! Az 50-es években tehát igenis fel kellett volna figyelniük a döntéshozóknak erre, mert a 2,5 milliárdos létszám, bár csak a maximális 10 milliárd negyede, az exponenciális felfutással mindössze 2 lépéssel van az “elméleti populációs vég” előtt.
Jelenlegi becslések szerint 2011 júliusában már legalább 7 milliárd ember fog élni a Földön, ami baljós árny akkor is, ha tudjuk, hogy Magyarország demográfiai mutatói épp ellenkezőleg, a népességfogyás irányába mozdulnak. Pontosan a „globalizált világ” adja azt a veszélyt, ami miatt idehaza minden olyan hatástól félni kell, ami a világot behálózó gazdasági, élelmezési és politikai kapcsolatokat, egyszóval a globális társadalmat megingathatja. Az ezzel járó gazdasági nehézségeket nap, mint nap mi is megtapasztalhatjuk a növekvő élelmiszerárak, az elszabaduló üzemanyagárak, a csökkenő egzisztenciális biztonság, esetenként akár a teljesen beszűkülő létbiztonság tekintetében. A világ távolabbi pontjain pedig most is ádáz harc folyik a vízért, az élelemért, a túlélésért, ráadásul az ilyen híradások sokszor meg sem jelennek a hazai médiában. Helyettük inkább sok fantasztikus alternatíva és ötlet lát napvilágot, amelyek ma még ismeretlen, nagy energiasűrűségű energiaforrásokról ábrándoznak, vagy egy másik bolygó meghódításának jövőjével kecsegtetnek, de ezek realizálódására igen kicsi az esély.
Meg kell értenünk, hogy elsősorban nem a Föld és a jegesmedvék túlélése a tét, hanem saját emberi létünk, családjaink, gyermekeink, unokáink élete forog kockán! A Föld ökoszisztémájának pusztulása maga után vonja a gerincesek, és köztük az emberi faj visszaszorulását is. A válaszlépésekkel jócskán elkéstünk, jóformán csak „tűzoltómunkára” jut idő, az alkalmazkodás és az erre történő felkészülés lesz beteljesíthető. Vajon megértik –e az emberek, vajon Önök megértitek –e, hogy remélnünk kell, talán még elébe lehet menni a természet által nemsokára kikényszerített keserű változásoknak? De ehhez életvitelünkben és gondolkodásunkban egyre radikálisabb átalakításokra lesz szükség! Az egyéni, vagy a legalább helyben történő élelmiszer-termelés, a lokális vízellátás, lemondás a napi húsfogyasztásról, az épületek szigetelése, a racionálisabb épületkihasználás, az ingázó életmód felszámolása, és a szeméttermelés azonnali megszüntetése csak az első lépések közé tartoznának, és hol vagyunk még ettől is?! Ha tétlenségbe burkolózunk, hamarosan akár háborús körülmények között találhatjuk magunkat. Siránkozva elveszhetünk, struccpolitikával felélhetjük a jövőt, vagy csatlakozhatunk az alkalmazkodók, a túlélők csoportjához. Ez komoly tét a végzet kapujában!
************************************
Ez az írás eredetileg a tatabányai klímakör honlapján jelent meg, ahol ezen kívül számos érdekes klímaváltozással foglalkozó hír és tanulmány is olvasható.
