Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

HTML

Célegyenesben Szekszárd Klímastratégiája

2010.11.10. 11:47 klimabarát

Az utolsó egyeztető ülést tartotta meg 2010. november 8-án a Szekszárdi Klímakör a tervek szerint még idén Közgyűlés elé kerülő Klímastratégiával kapcsolatban. A Klímastartégia előkészítését hosszas egyeztetési folyamat előzte meg. 2010. januárjában hívták össze először a Klímakör Fórumot, melyen több mint 50-en részt vettek. Ezt követően aprólékos munka indult meg. A Szekszárdi Klímakör munkacsoportjai több ülést is tartottak, több javaslatot is megvitattak, melyek alapján 2010. augusztusára készült el a Klímastratégia első, megvitatásra alkalmas tervezete.

A Klímastratégia tervezetet több hónapon keresztül köröztetve, a médiában több ízben bemutatva próbálták a lakosságot, a civil szervezeteket és a vállalkozásokat bevonni. A szép számmal beérkezett javaslatok megvitatása után a Klímastratégia véglegesítése megtörtént. A következő lépésben még novemberben tárgyalja az újonnan felállt Szekszárdi Önkormányzat Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága (a Bizottság a módosítások előtt már jóváhagyta a Stratégiát, most csak a beérkezett kiegészítések elfogadása kerül napirendre). Majd a tervek szerint a november végén tartandó Közgyűlésre már a végleges Stratégia kerül beterjesztésre. Ha minden a tervek szerint halad, akkor Szekszárdnak még 2010-ben lesz a Közgyűlés által elfogadott Klímastratégiája. Ennek szerepe igen jelentős, hiszen így 2011-re már saját költségvetéssel készülhetne a Szekszárdi Klímakör Éves Cselekvési Terve.

A szekszárdi klímaprogram elvei
Az éghajlatváltozás nem kizárólag globálisan kezelendő kérdés. Az egyes településeket, így Szekszárdot is érinti, méghozzá döntően negatívan, hiszen az egyes települések nagyobb arányban hatásviselőként, kismértékben okozóként jelennek meg. Éppen ezért Szekszárdnak egyrészt érdeke, hogy a negatív hatásokat lehetőségeihez képest minél inkább mérsékelje. Ugyanis a globális klímaváltozás egyes tényezői földrajzi helyenként eltérő formában jelenhetnek meg, így azokra sokszor a helyi adottságok figyelembe vételével kell felkészülni. Meg kell találni azokat a beavatkozási felületeket, eszközöket és módszereket, amelyek révén a település lakossága számára a változó körülmények ellenére is élhető lakókörnyezet alakítható ki.

Másrészt – mint a Föld rendszerének, bár picinyke, de mégis szerves alkotó része - erkölcsi kötelessége is a városnak és az itt élőknek, hogy lehetőségeihez mérten visszafogja azokat a tevékenységeket, amelyek hozzájárulnak az éghajlat megváltozásához.

A fentiekből is érzékelhető, hogy a klímaprogram pártoktól független kezdeményezés, ami városi szintű összefogást igényel, hiszen megvalósulása egész Szekszárd érdeke.

A klímaprogram határozatlan időre szól, azonban folyamatos megújítást igényel. Egészen addig tart, amíg a város elkötelezett a klímavédelmi cselekvések mellett.

A Klímastratégia elfogadásával a város vállalja, hogy az éves költségvetésének elkészítésekor figyelembe veszi a városi klímastratégiát, illetve az éghajlat változási szempontokat. Továbbá az új fejlesztéseknél, illetve közbeszerzéseknél vizsgálni fogja az éghajlat változási hatásokat, és a jövőben elkészítendő önkormányzati programoknál minden esetben szempont lesz a klímastratégia iránymutatásai.

A Klímastratégia legfőbb mondanivalója és célkitűzése, hogy az Önkormányzat a helyi lakossággal, a helyi vállalkozásokkal, a helyi civil szervezetekkel helyi szinten tegyen az éghajlatváltozás ellen vagy készüljön fel annak következményeire.

A helyben cselekvésnek három fő iránya lehet.
- Elsődleges feladat a klímatudatosság, a hiteles tájékozottság növelése. Ennek elérése érdekében a Stratégiában arra teszünk javaslatot, hogy az önkormányzat és az egyes intézmények vezetői, a helyi közösségek és Szekszárd minden lakója minél pontosabban és részletesebben kapjon tájékoztatást a kialakult helyzetről, annak várható következményeiről és a helyi szintű cselekvés lehetőségeiről.
- Másrészt az üvegházhatású gázok (elsősorban a széndioxid) kibocsátásának csökkentése, a további, még súlyosabb problémák megelőzése érdekében.
- Végül a már érzékelhető időjárási hatásokhoz (kánikula, esőzések, aszályok, szélvihar, stb.) való alkalmazkodás, azok káros következményeinek csökkentése.

A konkrét cselekvések az alábbi három gondolati körbe sorolhatók:
1, Elsőként tegyük meg azokat az intézkedéseket, amelyek jól felfogott anyagi érdekeinkkel is egybeesnek. (Energia és anyagtakarékosság a háztartásban, a munkahelyeken és a szabadidős tevékenységek során.)
2, Másodsorban keressük azokat a megoldásokat, ahol még van választási lehetőségünk kibocsátásaink csökkentésére, és erre hívjuk fel a környezetünkbe tartozók figyelmét is.
3, Harmadrészt erkölcsi kötelességünk gyermekeink, unokáink felé, hogy megtegyünk olyan további kibocsátás-csökkentő intézkedéseket is, amelyek már korlátozzák a korábban megszokott életmódunkat.

A Stratégia célkitűzése az, hogy Szekszárd is bekapcsolódjon abba a világ több ezer településén folyó közös munkába, amelynek célja egy még ismeretlen „betegség” gyógymódjának megtalálása és az, hogy a természet változásaihoz a helyi társdalom rugalmasan alkalmazkodni tudjon.

Szekszárdon klímaügyben érdemi előrelépés csak a lakosság-vállalkozások-önkormányzat-civilszervezetek közös összefogásával jöhet létre. Ebben az összefogásban az önkormányzatnak kezdeményező, szervező, integráló és példamutató szerepet kell vállalnia. A klímastratégia ennek az összefogásnak, az együttműködésnek, a közös cselekvésnek a szakmai kereteit tartalmazza.

Szekszárd klímastratégiája és az éves cselekvési tervek nincsenek kőbe vésve, az együttműködők gondolatai, ötletei, javaslatai alapján rendszeresen aktualizálásra kerülnek, hiszen a Klímastratégia legfontosabb mondanivalója, hogy jelentős változások csak közösségi, városi összefogással érhetők el. A ránk váró természetben bekövetkező változásokra egyéni szinten alig, közösségileg azonban fel lehet készülni.

Gaál Zsófia
Szekszárdi Klímakör

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klimabarat.blog.hu/api/trackback/id/tr42827915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása