Az eddig említett példák egyúttal arról is tanúskodnak, hogy a válsághelyzetek kezelésének egyik igen gyakori velejárója (a megnövekedett) óvatosság. Természetes, hogy aki már tapasztalt olyan helyzeteket, amelyek életét vagy biztonságát fenyegették, a következőkben körültekintőbben, óvatosabban viselkedik. Az életveszélyes szituációkat gyakran nem azok élik túl, akik a legrátermettebbek, hanem azok, akik kellő óvatossággal rendelkeznek. Természetesen van példa az ellenkezőjére is: a bátor kockáztatás néha a legsikeresebb stratégiának bizonyul, de egyes nevelési célzatú történetekben túlhangsúlyozzák azt a következtetést, hogy csak az ilyen bátor kockáztatók kerülnek ki épen a veszélyekből, míg a túlóvatoskodó gyávák elpusztulnak. A valóságban nagyon gyakran éppen azok a “gyávák” maradnak életben, akik megvárják, amíg mások kitapasztalják, hogy hol vannak a veszélyek, majd ezután ők maguk igyekeznek elkerülni a veszélyes pontokat, cselekvéseket.

B. L. :
“Erkölcsileg is úgy neveltek, ne állj le mindenkivel, mindent lehetőleg kerüljél az életben, hogy semmiféle baj ne érjen. Engem mindig az óvatosságra neveltek.” “A laktanyában dolgoztam, olyan sima kis könyvelőcske voltam. Ott sem szóltam, csak hallgattam. Egyszer megkérdezik tőlem, hogy te miért hallgatsz, hát énnekem , mondom, elegem van az egészből, hagyjanak békén. Én megcsinálom, amit mondanak, még az utcát is megsöpröm, mindent, csak hagyjanak békén. Aztán nem bántottak engem. Később megkérdezték, nem mennék-e iskolára, légóiskolára. Hát nekem mindegy, én már voltam minden, nekem már mindegy, hova megyek, csak hagyjanak békén.”

Kapitány Gábor és Kapitány Ágnes