Évtizedek óta elkeseredett küzdelem folyik az atomerőművek ellen, és az a benyomásom, hogy ezt az indulatoktól átfűtött harcot nem a józan meggondolás, hanem irracionális félelem vezérli. A modern ember egyre többet fogyaszt, olyasmit is, amire nincs szüksége, ezért a modern gazdaság energiaéhsége egyre nő. A felhasználás jelentősen csökkenthető, ha a kistelepülések önellátásra rendezkednek be, ez pl. a szomszédos Ausztriában sok helyen meg is valósul. Nincs szükség az energia szállítására, a felhasznált biomassza vagy földhő helyben megtalálható, csökken a kiszolgáltatottság. Ez a megoldás azonban az energiafaló nagy városok, különösen sokmilliós metropolisok esetében nem járható, hacsak nem épültek egy olajmező mellé. Rengeteg energiát emészt fel a települések közötti közlekedés, az egyre bővülő turizmus, és az olyan, csak nagy méretben művelhető ipari tevékenység, mint az autók, gyógyszerek vagy műanyagok gyártása. Az ugyancsak sok energiát igénylő műtrágyagyártás nélkül viszont a mezőgazdasági termelésre alkalmatlan vidékeken élők élelmiszerellátása kerül veszélybe, az önellátás ebben az esetben nem jelent megoldást.

Vegyük sorra, milyen veszélyeket rejtenek az atomerőművek. Talán a legnagyobb nem is a több tízezer évig sugárzó radioaktív hulladék, hanem az a lehetőség, hogy a békés felhasználású atomtechnológia birtokában viszonylag könnyen megszerezhető az a tudás, mellyel nukleáris fegyvereket lehet előállítani. Az iráni atomerőmű megépítése miatt létrejött nemzetközi politikai feszültség valószínűsíti, hogy az atomerőműveket ellenző mozgalmak nemcsak a környezet állapota miatt aggódnak. Ismeretes, hogy az atomerőművek óriási mennyiségű hűtővizet igényelnek, pl. a Duna hőmérséklete Paks alatt egy egész fokkal nagyobb, mint felette. Ez nemcsak energiapazarlás, hanem veszélyezteti a folyó élővilágát is. További probléma, hogy óriási egy atomerőmű beruházási igénye, a megtérülés ideje évtizedekben mérhető.

Meggyőződésem azonban, hogy Magyarországon nem kerülhetjük el a paksi erőmű felújítását, esetleg a bővítését sem. Mindenekelőtt azért, mert – mint azt a német hadsereg titkosszolgálatának jelentése írja – nagyon valószínű, hogy néhány éven belül energiahiány lép fel világszerte. Igencsak valószínű, hogy elértük a kőolaj kitermelésének időbeli tetőzését. Egyre kevesebbet és egyre nehezebben tudunk majd a felszínre hozni a fekete aranyból, ezért egyre drágulni fog az energia, emiatt az élelmiszer és minden más energiát igénylő termék is. A kialakuló energiaéhség el fogja söpörni az aggodalmakat, ráadásul atomerőművek esetében nem kell számolni az üvegház hatású gázok kibocsátásával sem. Meglévő erőművünk eléggé biztonságos, így az a benyomásom, hogy a várható előnyök és hátrányok összevetésével az fog kiderülni (vagy már ki is derült), hogy az atomerőmű a kisebbik rossz. Hosszabb távon azonban ennek a fűtőanyaga is el fog fogyni, nem marad más hátra, minthogy csökkentsük az anyagi fogyasztásunkat, kevesebbet autózzunk, utazzunk, kisebb lakásban lakjunk, és karácsonyra ne felesleges vacakok garmadáját tegyük a fa alá, hanem inkább – legalább az ünnep idején – törődjünk többet egymással.

Náray-Szabó Gábor