Mint arról a bevezetőben beszámoltunk, az atomenergiával kapcsolatos közhangulatot az elmúlt évtizedek során hullámzások jellemezték, amelyek a kritikátlan lelkesedéstől a félelmen és elutasításon keresztül az óvatos közeledésig terjedtek. A radioaktív hulladékkezeléssel kapcsolatos attitűdök elsődlegesen ezt a közhangulatot tükrözik, de – országonként és régiónként eltérő mértékben - más, hulladék-specifikus tényezőktől is függhetnek. Például azokban az országokban, ahol a hulladékkezeléssel kapcsolatos döntések nyitottabbá, participatívabbá váltak az elmúlt másfél-két évtized során, az attitűdök általában pozitív irányba mozdultak el, az intézmények „bezárkózása” vagy a kommunikáció elhanyagolása viszont az ellenkező irányú hatásokhoz vezetett (Vari, 2007; NEA, 2007).
A közvéleménynek jelentős hatása van a radioaktív hulladékkezelési politikákra (Rosa és Freundenburg, 1993). A demokratikus országokban a közvélemény nagymértékben befolyásolja, hogy a hulladékkezelési programok megvalósulnak-e, s ha igen, milyen hatékonysággal. Másrészt a hulladékkezelő programok sikeres előrehaladása visszahat a közhangulatra - nemcsak a hulladékkal, hanem a nukleáris energiával kapcsolatosan is.
E fejezetben összefoglaljuk a közvélemény legfontosabb elemeinek alakulását az USA-ban és az Európai Unió országaiban. Az atomenergia megítélése kapcsán látni fogjuk, hogy ez elsősorban az észlelt kockázatoktól és előnyöktől, illetve a nukleáris iparba vetett bizalomtól függ. Rámutatunk a radioaktív hulladékkezelés és az atomenergia értékelése közötti összefüggésekre, valamint az informáltság és a hulladékkezelő szervezetek iránti bizalom kitüntetett szerepére az attitűdök formálásában. Végül bemutatjuk a társadalmi részvétellel kapcsolatos igények alakulását. A fejezet legfontosabb üzenete, hogy a lakossági félelmek enyhítésében a párbeszéd, a részvétel, s az intézményi szereplők iránti bizalom növelése játssza a főszerepet.
4.1 A KÖZVÉLEMÉNY ALAKULÁSA AZ USA-BAN
4.1.1 Az atomenergiával kapcsolatos attitűdök
Az atomenergiával kapcsolatos attitűdöket az USA-ban az elmúlt évtizedek során éles fordulatok jellemzik. Ebből a szempontból három nagy korszak különíthető el: 1954-78 között a közvélemény általában támogatta az atomenergiát, 1978-95 között radikális szembefordulás, majd viharos ingadozások voltak megfigyelhetők, míg 1995 óta ismét pozitívabbá vált a lakosság attitűdje[1] . Az alábbiakban néhány fontos mérési adatot mutatunk be.
Az attitűdök időbeli alakulása
Az atomenergiával kapcsolatos országos lakossági attitűdöket a nukleáris éra kezdete óta mérik és bár a kérdések időközben némileg változtak, egy-egy kérdésre adott válaszokból viszonylag hosszú idősorok állnak rendelkezésre. A három leggyakoribb attitűd kérdés arra vonatkozik, hogy (1) a megkérdezett általánosságban támogatja-e az atomenergia termelését, (2) az illető támogatja-e új atomerőművek létesítését, végül (3) az illető támogatná-e egy atomerőmű építését a lakóhelye közelében. Az eltérő megfogalmazások függvényében a válaszok erősen szórnak. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az emberek leginkább a már folyamatban lévő termelést támogatják, ennél kevésbé pártolják új atomerőművek építését, a legkevésbé pedig azt szeretnék, hogy saját lakóhelyük közelében épüljön ilyen létesítmény. A következőkben a (2) és (3) kérdésre vonatkozó idősorokra fókuszálunk.
A korai kutatások szerint az 1978. évi Three Mile Island-i (TMI) baleset előtt az új atomerőművek építésének hívei 20-30 százalékkal haladták meg az ellenzők arányát (1. ábra). A TMI baleset ezt a képet úgy változtatta meg, hogy 1979. végén már többen voltak olyanok, akik ellenezték új nukleáris erőművek építését, mint akik támogatták. Az idő előrehaladtával a támogatók ismét többségbe kerültek, egészen 1981-ig, amikor az ellenzők aránya újra meredeken emelkedni kezdett. Ennek magyarázatát a Reagan kormányzat fegyverkezésével, s ezen belül a nukleáris arzenál gyors növelésével kapcsolatos lakossági aggodalmakban látják az elemzők (Rosa és Freundenburg, 1993).
1. a. és b. ábra. Új atomerőmű építésével kapcsolatos attitűdök (USA)
A fenti okok miatt már a Csernobil-i katasztrófát megelőzően is kétszerannyi volt az új atomerőművek építését ellenzők aránya, mint a támogatóké (kb. 60-30%). A Csernobil-i baleset ugyan tovább rontotta ezt az arányt (kb. 70-25%-ra), de a támogatás eróziója az USA-ban már jóval korábban elkezdődött.
A 90-es évek közepe óta lassan enyhül a közvélemény ellenszenve a nukleáris energia iránt. Az új atomerőművek építését támogatók a 2000-es évekig erős kisebbségben voltak (pl. még egy 1999. évi vizsgálatban is 25-60% körül volt a támogatók és ellenzők aránya). Egy 2002. évi kutatás már kiegyensúlyozottabb képet mutat: a megkérdezettek 28%-a növelné, 25%-a szinten tartaná, 38%-a csökkentené az atomenergia részarányát az energiafelhasználásban, 9% pedig egyáltalán nem használna nukleáris energiát (Ansolabehere és tsai, 2003). A 2007-ben hasonló módszerrel megismételt kutatásban pedig 36% növelné, 25% szinten tartaná, 28% csökkentené és 11% megszüntetné a nukleáris energia használatát (Ansolabehere, 2007).
Jól illusztrálja a változásokat a 2. ábra is, amely a válaszadó településén hipotetikusan épülő atomerőművel kapcsolatos attitűdök alakulását mutatja. Eszerint az ellenzők aránya 1976 óta folyamatosan magasabb, mint a támogatóké. A különbség a Csernobil-i katasztrófa után érte el a maximumát: az ellenzők aránya 70% fölött volt, a támogatóké 30% alatt. A 2000-es években ez a különbség 60-40%-ra csökkent.
2. ábra. Attitűdök a válaszadó településén építendő atomerőművel kapcsolatban (USA)
A változások okát sokan a globális klímaváltozás egyre nyilvánvalóbb jeleiben látják, mások inkább az USA energiafüggősége és az energia globális szűkösségének hatásának, illetve az olajár robbanásának tulajdonítják. Az atomenergia iránti attitűdök enyhülése ellenére a részletes elemzések azt mutatják, hogy szó sincs az 50-es, 60-as évek lelkesedéséről, a közvélemény továbbra is erősen ambivalens módon viszonyul a nukleáris energiához (Whitfield és tsai, 2009).
Az atomenergiával kapcsolatos attitűdök fő tényezői (USA)
Az USA-ban számos kutatást végeztek az atomenergia iránti attitűd fő tényezőinek feltárása céljából (pl. Slovic és tsai, 1993a; 2000; Löfstedt és Rosa, 2000; Whitfield és tsai, 2009). A vizsgálatok azt mutatják, hogy ez az attitűd elsősorban két tényezőtől függ: a technológia észlelt kockázatától és az ezt kezelő intézményekbe vetett bizalomtól. További markáns összefüggés, hogy az észlelt kockázat maga is függ a bizalomtól (Whitfield és tsai, 2009). A legnagyobb mértékben tehát az attitűd attól függ, hogy a válaszadó mennyire bízik meg a fő intézményi szereplők, – a nukleáris ipar és a szabályozó hatóság - szavahihetőségében. Emellett az attitűdök függenek a válaszadók értékrendjétől, világképétől, és egyes szocio-demográfiai változóktól (pl. nem, iskolai végzettség) is, azonban jóval kisebb mértékben, mint az előbb említett két tényezőtől (Whitfield és tsai, 2009). Az összefüggéseket a 3. ábra mutatja.
3. ábra. Az atomenergiával kapcsolatos attitűdök fő tényezői (USA)
A negatív attitűd egyik legfőbb oka a nukleáris energiatermelés kockázataival kapcsolatos aggodalom. Az USA polgárai hosszú ideig valamennyi energiafajta közül az atomenergia termelését tartották a legveszélyesebbnek. 1985-ben egy országos kutatásban a megkérdezettek 82%-a vélte úgy, hogy ez a legnagyobb kockázatú energiaforrás (Rosa és Freundenburg, 1993). Egy 2002. évi vizsgálatban a megkérdezettek 7 energiafajta közül a környezetre legártalmasabbnak az atomenergiát tartották, 45% nagyon, 22% mérsékelten ártalmasnak tartotta, mindössze 5% gondolta úgy, hogy nem okoz környezeti károkat. Ugyanebben a vizsgálatban a megkérdezettek 74%-a valószínűsítette, hogy 10 éven belül az USA-ban bekövetkezik egy súlyos atomerőművi baleset (Ansolabehere és tsai, 2003).
Egy 2007-ben végzett hasonló kutatás során még mindig 37% gondolta nagyon ártalmasnak a nukleáris energiát, 17% mérsékelten ártalmasnak, és mindössze 11% volt azok aránya, akik egyáltalán nem gondolták ártalmasnak. Egy nagy atomerőművi baleset 10 éven belül történő bekövetkezését pedig még ekkor is 58% tartotta valószínűnek (Ansolabehere, 2007). Az atomenergia észlelt kockázata tehát tartósan magas, bár némileg csökkenő tendenciát mutat. A nukleáris erőművek üzemeltetőibe vetett bizalom pedig továbbra is alacsony: egy másik, 2007-ben végzett vizsgálat szerint a válaszadóknak mindössze 30%-a bízik a nukleáris iparban és 37%-a a szabályozó hatóságban (Whitfield és tsai, 2009). Így a negatív lakossági attitűdök USA-beli enyhülése inkább az észlelt külső kényszereknek (energiaár robbanás, klímaváltozás) tudható be, mintsem annak, hogy a közvélemény kevésbé kockázatosnak ítélné az atomenergiát, vagy lényegesen jobban bízna a nukleáris iparban, illetve az azt felügyelő intézményekben.
Végül fontos kérdés a radioaktív hulladék probléma szerepe az atomenergia megítélésében. Egy 2007. évi kutatásban megkérdezték az emberektől, hogy támogatnák-e a nukleáris energiatermelés bővítését, ha a radioaktív hulladék kezelése megoldódna. A teljes minta 25%-a ebben az esetben feltétel nélkül támogatná a termelés bővítését, további 40% pedig feltételesen. Azt persze nem lehet tudni, hogy mit tekintenek ez emberek a hulladékkezelés „megoldásának” (Ansolabehere, 2007).
