2011-ben jelenet meg a Springer Kiadó gondozásában, Dr. Haszpra László szerkesztésében az Atmospheric Greenhouse Gases: The Hungarian Perspecitve című könyv, mely összefoglalja a magyarországi, közvetlenül az üvegházhatású gázokra s ezen keresztül az éghajlatváltozás magyarországi aspektusaira vonatkozó kutatások eredményeit.
A könyv sok hazai, illetve külföldi intézmény összefogásának gyümölcse. A tanulmánysorozat egyaránt tárgyalja az üvegházhatású gázok mérését, a talaj-növény-légkör rendszer működésének modellezését, illetve Magyarország antropogén (emberi tevékenységből származó) hozzájárulását az üvegházhatású gázok mérlegéhez. A kutatások eredményei felhívják a figyelmet azokra a regionális tulajdonságokra is, melyek − azon kívül, hogy meghatározzák hazánk éghajlatának alakulását − mind európai, mind globális skálán befolyásolják a légköri üvegházgázok mennyiségének alakulását.
Hogy miért fontosak ezek a kutatási eredmények? Mára már bizonyossá vált, hogy az emberi tevékenység megváltoztatta a légkör összetételét s részben ennek eredményeképpen a Föld éghajlata is megváltozott. Az energiatermelésnek, az iparnak, a mezőgazdaságnak és a közlekedésnek a légkör összetételére gyakorolt hatásai ma már egyértelműen jelentkeznek, például az üvegházhatású gázok keverési arányának emelkedésében, valamint a légkörben jelenlévő változatos méretű és kémiai összetételű szilárd részecskék, az aeroszol részecskék, illetve a szálló por mennyiségének növekedésében. A légkör összetevőinek bármilyen irányú mennyiségi változása felboríthatja a Föld-légkör rendszer energia-eloszlását és globális hőmérsékletváltozást idézhet elő.
A legfontosabb, emberi tevékenység során közvetlenül befolyásolt üvegházhatású gázok a szén-dioxid, a metán, a dinitrogén-oxid. Ezek mellett meg kell említeni a hidrofluorkarbon, perfluorkarbon és a kén-hexafluorid gázokat is, melyek ugyan jóval kisebb mennyiségben vannak jelen a légkörben, ám a hozzájárulásuk az antropogén üvegházhatáshoz jelentős.
A talaj-növény-légkör rendszer érzékeny szén- és nitrogénmegkötő- illetve tároló: az éghajlat megváltozására (csapadék, hőmérséklet, besugárzás, stb.) a rendszer szén- és nitrogénforgalma viszonylag gyorsan és jelentősen megváltozhat, ami az üvegházhatáson keresztül visszahat magára az éghajlatra. Amíg például az elmúlt tízezer évben a bioszféra által leadott és felvett szén mennyisége kiegyenlített volt, addig az utóbbi két-három évtizedben a bioszféra nettó szénfelvevővé vált (ha pusztán a természetes szénfelvételt és leadást vesszük figyelembe és nem számolunk az emberi tevékenység hatásával). A számítások arra utaltak, hogy az óceánoknak a légköri koncentrációval együtt növekvő szén-dioxid-felvétele (beoldódás) mellett a „hiányzó” szénnyelő az északi félgömb mérsékelt égövi területein helyezkedik el. Mindez jelentősen felértékelte a kontinentális mérőhelyek szerepét. A szénnyelő folyamatok erősödése mérsékli a növekvő antropogén szén-dioxid-kibocsátással együtt járó hőmérséklet-emelkedést, azaz az éghajlatváltozást. Nem tudjuk azonban egyelőre biztosan, hogy a bioszféra a hőmérséklet további emelkedésével nem válik-e nettó szénforrássá esetleg már a közeljövőben is. Amíg nem ismerjük a bioszféra viselkedését, addig nem tudjuk megbízhatóan előrejelezni az üvegházhatású gázok légköri keverési arányának változását, és ezen keresztül az éghajlatváltozást. Ehhez először meg kell ismernünk a talaj-növény-légkör rendszer fizikai, kémiai és biológiai folyamatait, számszerűsíteni a fennálló kölcsönhatásokat, kapcsolatokat. Ehhez a mérések mellett a legmegfelelőbb eszközként a folyamatok matematikai leírásán alapuló számítógépes ökológiai modellek szolgálnak, melyek a bonyolult, valóságos rendszert elméletileg és szemléletileg leképezik.
A könyv – mely tehát tartalmazza a kapcsolódó magyarországi mérési és modellezési eredményeket – angol nyelven hozzáférhető az Országos Meteorológiai Szolgálat könyvtárában.
